
A szlovák külügyminiszter elítéli a Magyar Gárdát
Bíráló szavakkal beszélt hétfőn a Magyar Gárdáról a szlovák külügyminiszter és a hasonló szélsőségek felszámolására hatékonynak bizonyult szlovákiai eszközöket emlegette.
2007.08.27 15:47, Forrás: MTI
"Miniszterként is, polgárként is nagyon örülök, hogy Magyarország legfőbb politikai vezetői elhatárolódtak ettől az ügytől" - idézte a TASR szlovák hírügynökség Kubis szavait, aki külön méltányolta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szervezkedés megfigyelésére szólította fel az ügyészséget. A szlovák diplomácia vezetője szerint a hasonló "politikai mozgalmak gyökeréről fakadt hajtások a fasizmust idéző rossz emlékeket hívják elő, márpedig az ilyeneknek a demokratikus társadalomban nincs semmi helyük".
Mint mondta, reményei szerint az illetékes magyar hatóságok megteszik az efféle szélsőségeknek útját álló intézkedéseket. "Ennek az ügynek a főszereplői ugyanazok az erők, amelyek nagyjából egy évvel ezelőtt próbálták maximális mértékben felkorbácsolni a szenvedélyeket s fokozni a feszültséget Magyarország és Szlovákia között, lett légyen az a Jobbik nevű szélsőséges párt, vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom" - mondta Kubis és hozzátette: nem véletlen, hogy Pozsony a kezdetektől igen kritikus véleményt mondott az ilyen a szervezkedésekről.
Mert ha Szlovákia nagyon határozottan és következetesen fel tudta számolni - a szintén fekete, a fasiszta szlovák csatlósállam Hlinka-gárdájának egyenruháit utánzó öltözékben masírozgató és fasiszta eszméket hirdető - Szlovák Testvéri Közösséget (SP), akkor "a magyar kollégáktól is hasonló lépéseket várunk el, hiszen hozzánk hasonlóan nekik is megvannak a szélsőségek megakadályozásához szükséges eszközeik.
Szlovákia nem kíván tanácsot adni a magyaroknak, hogy milyen eszközöket válasszanak és hogy azokat hogyan alkalmazzák" - foglalta össze a külügyminiszter hétfőn, Pozsonyban megtartott sajtótájékoztatóján elhangzott szavait egy másik szlovák hírügynökség, a SITA.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
"A neonáci párt katonai szárnyat alapított magának" - külföldi lapok a Magyar Gárdáról
"Náci patkány, pusztulj!" - újabb képek a Magyar Gárda eskütételéről
A Fidesz szerint Gyurcsány magatartása miatt jött létre a Magyar Gárda
Az egyházak tudta nélkül szentelték fel a Magyar Gárda zászlaját
MDF: minden párt zárja ki soraiból a Magyar Gárda tagjait
Fidesz: felhívás a Magyar Gárdához, az emberekhez, a rendőrséghez
Letették esküjüket a Magyar Gárda tagjai - Wittner Mária is felszólalt

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.12 00:42
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 00:40
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.12 00:39
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



