hirdetés

Kézilabda helyett tüntetés: Mégsem lesz sportesemény a Parlament előtt?

Bár a korábbi szándékok szerint kézilabdagála lett volna a Kossuth téren az őszödi beszéd ismertté válásának évfordulóján, most úgy tűnik, mégis a tüntetőké lesz a terület az ominózus időpontban.
2007.09.12 16:05

hirdetés

A kézilabdaszövetség hónapokkal ezelőtt egyeztette tervét a parlamneti pártokkal, azok bele is egyeztek a sportrendezvénybe, de most újra akarják tárgyalni a dolgot.

Időközben több civil szervezet is megkereste a sportszövetséget, mondván: az időpont nem jó, szeptember 18-án a civilek akarnak tünteni a Kossuth téren, a sportrendezvény programján változtassanak.

Sinka László, a szövetség vezetője is hajlik a változtatásra - mint mondja, az időjárás miatt. Ha nem a Kossuth tér, minden bizonnyal a Körcsarnok lesz a rendezvény színhelye, ahol több speciális mérkőzés (a női, a parlamenti, a szenior és a médiaválogatott fellépése) mellett korosztályos mérkőzéseket, szivacs- és csörgőlabda-bemutatót is terveznek.

"A pártok csütörtök délelőtt egyeztetnek, és a 10:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón már szeretnénk pontosan tudni, hol lesz a szeptember 18-i gála" - nyilatkozta. (Index-MTI alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány nem fél az őszödi beszéd évfordulójától Kézilabda kontra tüntetők - Harc a Kossuth térért az őszödi beszéd évfordulójára! Közeleg az őszödi beszéd évfordulója - demonstráció lesz

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.