
Kökény: a hálapénz jelensége elfogadhatatlan, de a szülészorvosokat nem üldözöm
Kökény Mihály kijelentette: akarva vagy akaratlanul félreértették a hálapénzzel kapcsolatos kezdeményezéseit azok, akik úgy vélik, hogy a szülészorvosokat "üldözőbe vette".
2004.01.09 16:54, Forrás: MTI
A hálapénz jelensége elfogadhatatlan, de egyetlen orvost sem kívánunk üldözőbe venni, megbélyegezni azért, mert a betegek esetleg kifejezik az elégedettségüket - mondta az MTI-nek az egészségügyi miniszter.
"Nem a hálapénz egyénenkénti adása okozza a problémát, bár kétségkívül nem örülünk neki, hiszen a hálapénzben való érdekeltség nehezíti az átalakulást, kerékkötője a reformoknak és egyenlőtlenül oszlik el" - tette hozzá. Kijelentette: a hálapénz utólagos elfogadását, mint az elégedettség kifejezését, nem tiltja jogszabály.
Kökény Mihály szerint a jelenségről azonban beszélni kell, ugyanis - mint fogalmazott - "akkor van gond, ha tarifákat, árfolyamokat határoznak meg előre, ha közintézményekben az egészségügyi szolgáltatást tarifához, árfolyamhoz, pénzhez kötik".
"Ez nemcsak elfogadhatatlan, de jogszabályokba is ütközik" - fűzte hozzá. Közölte: egy felelős szakpolitikusnak, aki nem orvos érdekeket képvisel a kormányban, a betegek érdekében kell szót emelnie.
"Érzékelnie kell, hogy a betegek helyzetükből adódóan kiszolgáltatottak, amikor úgy érzik, előre kell adni, s erre még fel is szólítják őket valamilyen formában, akkor meg kell szólalni" - tette hozzá. Kökény Mihály ezért kérte fel a legfőbb ügyészt: foglaljon állást ilyen esetekben, hogyan lehet a kérdést jogilag minősíteni.
"Nyilvánvalóban a törvényesség legfőbb őre ebben illetékes lehet" - mondta. Utalt arra is: azt kérte az orvosi kamarától, foglaljon állást és örömmel hallotta a kamara elnökét, aki a köztelevízióban "elég világosan és velem azonos módon ítélte meg ezt a kérdést".
Tájékoztatása szerint az APEH elnökét pedig arra kérte a szaktárca vezetője, hogy általánosságban vizsgálják meg a hálapénz formájában képződő adóköteles jövedelem megadóztatását.
"Ezt is sokan félreértették, természetesen nem azt várom, hogy az APEH oldja meg a magyar hálapénz-problémát" - fogalmazott.
Kökény Mihály szerint fontos, hogy mindenki megnézze a saját területén, mit tehet a jelenség ellen, s ott és akkor, amikor jogszabályba ütköző módon kényszerítenek ki ilyen juttatásokat, az ellen fel kell lépni.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Hálapénz az APEH szemével!
Nem érhető el a hálapénz-honlap
Halapenz.hu: nincs benne hála - nyilvános tarifák
Beszédes gyógymód - hálapénz és magánpraxis

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.12 00:42
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 00:40
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.12 00:39
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



