
Dragon Ball - Pert vesztett az RTL Klub az ORTT-vel szemben
Jogerősen elvesztette az LB-n az ORTT-vel szemben a Dragon Ball című rajzfilmsorozat kapcsán öt évvel ezelőtt indított pert az RTL Klub csatornát működtető társaság.
2004.07.07 17:30
Az RTL Klubnak így csak a késő esti órákban van lehetősége hasonló műsorszámok bemutatására. A Legfelsőbb Bíróság május 26-án hozta meg jogerős döntését, ám azt a médiahatósághoz csak a napokban juttatta el írásban - tudatta Vékony Éva.
Az ORTT által kiadott közlemény:
A Dragon Ball című filmsorozat vetítésének megszüntetése óta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és annak Irodája számos levelet, illetve érdeklődő telefonhívást kap az ügyben.
A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét követően (2004. május 26.) ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni az 1998. és 2004. között eltelt időszakban született döntések részletes bemutatásával.
Az ORTT Műsorfigyelő- és Elemző Szolgálata 1998-ban megvizsgálta az RTL Klub által vetített Dragon Ball című rajzfilmsorozatot. A rajzfilm elemzését az ORTT részéről felkért pszichológus szakértő végezte, aki megállapította, hogy a rajzfilmsorozatban egymást felerősítve vannak jelen az agresszió különböző formái.
Az 1998. májusában elkészített szakértői vélemény az alábbiakat fogalmazta meg:
"A már százhúszadik részéhez közelítő rajzfilmsorozat tartós folyamatossággal ömleszti a tömény és legdurvább agressziót a gyermekműsor nézőire.
A rajzfilmsorozat minden részletében egymás hatását felerősítve, egyszerre vannak jelen az agresszió különböző, de egyenként is károsan ható formái.
1. A fizikai agresszió itt (álruhában, a keleti küzdősport páros mérkőzéseinek álcázva - a sportszerűség alapvető szabályainak kiiktatásával - ) kegyetlen, gyilkos szándékú verekedésként a film legfőbb elemei. A részenként 20 perces műsoridő nagyobb részét ez tölti ki.
2. A verbális agresszió a verekedők durva fenyegetőzéseiben nyilvánul meg.
3. A páston kívül gyakori a lelki kényszer, a félelemben tartás.
4. A párviadalok helyszínein kívül előfordul a fegyveres támadás, a géppuskasorozat stb. is. Fokozzák az agresszív tettek sorozatának hatását.
· a félelmetes, gyakran amorf szörnyóriásként megrajzolt szereplők,
· a folyamatos hangeffektusok (egy-egy ütés előkészületeként vagy hatására a szereplők üvöltése, hörgése, nyögése, jajgatása, nyüszítése, valamint a lövések, süvítések, robbanások becsapódások hangjai),
· a gyakori fény- és színeffektusok (villámok, kisülések, villanások, vakító fényáradatok stb.),
· a mozgás- és sebességeffektusok (a szereplők süvítő száguldásai, a földbe krátert vágó becsapódásai, robajos ütközései stb.), A filmek pszichedelikus hatásúak lehetnek, felajzott lelkiállapotot válthatnak ki, hallucinációként hathatnak.
Különösen veszélyes ez a sorozat azért, mert rajzfilm mivoltából adódóan látszólag súlytalanítja az agressziót, valójában azonban fikciós és játékos formában fogadtatja el a nézőkkel az erőszakot. Ennek a filmnek a folyamatos nézése rászoktat az erőszakra. A rajzfilmsorozat a kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas."
Az Országos Rádió és Televízió Testület az Előterjesztésben hivatkozott szakértői véleményre támaszkodva 1998 júliusában hozta meg első határozatát (295/1998. sz.) az ügyben, melyben megállapította, hogy a Magyar RTL Televízió Rt. 1997. és 1998. folyamán sugárzott "Dragon Ball" c. sorozata megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5. § (3), (5) bekezdéseit, miszerint:
"(3) Nem szabad kiskorúaknak szánt műsorszámban erőszakos magatartást követendő példaként megjelenítő képeket vagy hangokat közzétenni. (5) A kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorszám közzététele tilos."
A Magyar RTL Televízió Rt. az ORTT fenti határozatának bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte.
Az ORTT Műsorfigyelő és -Elemző Szolgálata 1999-ben ismételten észlelte, hogy a Magyar RTL Televízió Rt. műsorára tűzte a Dragon Ball Z. című rajzfilmsorozatot, amely a Dragon Ball közvetlen folytatása, újabb szériája. A sorozat minden hétköznap látható volt a 14:40-kor kezdődő Rajzfilmklub című összeállításban. A cselekmény lényege a Szolgálat álláspontja szerint a folyamatos öldöklés. A sorozat vetítése az Előterjesztés tárgyalásakor már az 56. résznél tartott.
Mivel ebben az esetben ugyanazon előírások újabb megsértéséről van szó, ezért az Iroda a joghátrányt - a fokozatos és koherens szankcióalkalmazás elvének megfelelően - a szerződésben megállapított kötbér érvényesítésében és egy újabb felhívásban javasolta meghatározni.
Az Országos Rádió és Televízió Testület 156/1999. sz. határozatában megállapította, hogy a Magyar RTL Televízió Rt. ismételten megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5. § (3) és (5) bekezdéseit, ezért a törvény 112. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, és kötbér megfizetésre kötelezte a kereskedelmi televíziót.
A Testület határozatában úgy fogalmazott, hogy a rajzfilmsorozat minden részletében egymás hatását felerősítve, egyszerre vannak jelen az agresszió különböző, de egyenként is károsan ható formái, és ezáltal játékos formában fogadtatja el a nézőkkel az erőszakot. A Testület a fentieken túlmenően felhívta a figyelmet a következőkre:
" A rajzfilmeknek meg kell felelniük a műsorok színvonalával szemben támasztott általános követelményeknek, egyben meg kell nyugtatniuk a szülőket afelől, hogy a gyermekműsorok nem tartalmaznak erőszakos vagy felkavaró képsorokat, történeteket, amelyek megzavarnák vagy károsan befolyásolnák a fantáziájukat."
Az RTL Klub az ORTT ezen újabb határozatát is megtámadta a Bíróságon. A Fővárosi Bíróság az ORTT által azonnal végrehajthatóvá nyilvánított második határozatban foglalt kötbér megfizetése alól időlegesen mentesítette a műsorszolgáltatót, de az azonnali végrehajthatóság illetve a határozat egyéb rendelkezései tekintetében nem hozott felfüggesztésre irányuló döntést.
Az Országos Rádió és Televízió Testület 1999. májusában, a Dragon Ball-lal kapcsolatban hozott első és második döntését akként módosította, hogy az 1996. évi I. törvény 5. § (4) bekezdése értelmében, ("A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, így különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, illetőleg a szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot csak 23.00 és 5.00 óra között lehet közzétenni. Közzététel előtt erre a közönség figyelmét fel kell hívni.") a műsorszolgáltatónak joga van 23.00 és 05.00 között levetíteni a rajzfilmsorozatot.
Az ORTT határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában született
másodfokú - jogerős - ítélet
2004. május 26.
A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében rámutatott a következőkre:
A Rttv. 5. § (3), (4) és (5) bekezdései a kiskorúak személyiség-fejlődésének védelmét célozzák. A gyermekek a jelenleg tipikusnak tekinthető tv-nézési szokások mellett elkerülhetetlenül rengeteg agresszivitással és erőszakkal találkoznak a televízió képernyőjén, sajnálatos módon a mindennapok velejárójaként az egyes műsorokban, pl. a tv-híradóban is. A nekik készült rajzfilmek esetén semmiképp sem kívánatos, hogy azok kifejezetten is erről szóljanak, azt jelenítsék meg, félelemkeltésre, a gyermeki személyiség-fejlődés megzavarására alkalmas módon.
Teljes mértékben egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, hogy a kiskorúak ártalmas személyiség-fejlődésének előidézésére alkalmas műsorszámok közzététele már megállapíthatóvá teszi az Rttv. 5. § (4) és (5) bekezdésében foglaltak megsértését, a személyiség kóros fejlődésének tényleges bekövetkezését vizsgálni szükségtelen.
Kétségtelen, hogy a gyermekeket sem lehet teljes mértékben kivonni a körülöttünk, a mindennapi életben is zajló, ilyen tartalommal töltött negatív hatások alól. Helyes irányú, egészséges személyiség-fejlődésüket azonban nem szolgálja az, ha a nekik szánt rajzfilmek is ezt közvetítik folyamatosan feléjük, azaz azt az érzetet alakítják ki bennük, hogy a valóság és a mese egyaránt az erőszakról, az agresszivitásról és az erre való felkészülésről, támadásokról és védekezésekről szól.
Az Rttv. 5. § (3) bekezdésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság nem oszthatta azt az álláspontot, hogy a gyermekeknek önmaguk félelmeivel, a külső ellenséges világgal szembeni harcra edzése, vagy akár a keleti harcmodorral való megismertetése, a perbeli történetben megjelentetett módon és eszközökkel, rajzfilmsorozatok keretében valósuljon meg.
Mindezek előrebocsátásával a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelően járt el, amikor a rendelkezésére álló szakvéleményeket, valamint a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményét összevetette, értékelte és mérlegelte, logikusan és okszerűen súlyozta és értékelte, azok összevetéséből helytálló jogi következtetést vont le, azzal a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a kötbérrel kapcsolatos részében megváltoztatta, és a felperes (Magyar RTL Televízió Rt.) keresetét teljes egészében elutasította. Így az ORTT - korábban módosított határozatai jogerőssé váltak, ami azt jelenti, hogy a műsorszolgáltatónak csak a késő esti órákban van lehetősége az ilyen típusú műsorszámok bemutatására.
Vékony Éva
szóvívő
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Pert vesztett az RTL
Az RTL Klub az ügynökségekkel vitatkozik a reklámidő-értékesítés miatt
Perli az RTL Klub Okit?
Valóságshow-dömping az RTL-en
RTL Klub: 2007-ben vége?

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryKereskedő
VIA Bérautó Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:31
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:28
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



