Minden szerződést felülvizsgál a BKV - a T-Systemét is

A BKV Zrt-nek jelenleg közel háromezer élő szerződése van, túlnyomó többségük 2007. január 1-je előtt köttetett. Az új menedzsment első lépései között elindította a szerződések felülvizsgálatát, hiszen a megállapodások jelentős része már nem a jelenlegi piaci viszonyokat tükrözi.
2007.12.11 16:03, Forrás: bkv.hu

A folyamat részeként került sorra a T-System informatikai szolgáltatási szerződésének vizsgálata, mivel ez is azon szerződések között van, amelyek jóval a jelenlegi piaci ár feletti kiadást okoznak.

A felülvizsgálat oka tehát egyedül az, hogy a szolgáltatás kevesebbe kerüljön az adófizetőknek. Semmiféle lelépési díjat nem tartalmaz a szerződés, tehát aki hatmilliárdos lelépési összeget emleget, az valótlant állít!
- olvasható a közlekedési vállalat sajtóközleményében.

Az érvényben lévő szerződés szerint 2008-2011 között fizetendő díj még 14,5 Mrd Ft, ebből kívánunk jelentős engedményt elérni. A BKV Zrt. vezetése mindent megtesz azért, hogy az informatikai szolgáltatásokat is mai piaci áron tudja igénybe venni. - áll a közleményben.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

A BKV Igazgatósága is jóváhagyta a tarifajavaslatot: majdnem 14 százalékkal drágulhatnak a jegyek Ismét drágulnak a BKV-jegyek - 305 forint lehet egy vonaljegy? Mi köze Jean-Michael Jarre-nak a BKV-hoz? "Blicc Over" - Közel 60 millió forintot fizettek be a bliccelők a BKV-nak A BKV finanszírozása is téma lesz - Gyurcsány és Demszky a Budapest Szerződésről tárgyal hétfőn Tavasztól sms-ben válthatunk BKV-vonaljegyet?

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.


Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.